Az Európai Bizottság szigorúan figyeli, hogy hogyan valósulnak meg Magyarországon a jogállamisággal kapcsolatos vállalások, és mindig használni fogja a rendelkezésére álló eszközöket, köztük a feltételességi mechanizmust, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeit megvédje - jelentette ki Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosa Strasbourgban, az Európai Parlament keddi plenáris ülésén.
Három napot ülésezik a héten az Országgyűlés, hétfőn több, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges törvényjavaslat szerepel a napirenden.
Az Európai Bizottságnak (EB) való megfelelés érdekében fogadott el módosításokat az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága a kondicionalitási eljárás keretében benyújtott törvényjavaslatokhoz a csütörtöki ülésén.
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta az Ukrajnának szánt 5 milliárd eurós makroszintű hitelt, az uniós hozzájárulás segíteni fogja az országot, hogy fedezze az ellene zajló háború okozta finanszírozási szükségleteit - tájékoztatott az uniós tanács kedden.
Lengyelország határozottan ellenezni fogja, hogy az európai intézmények megfosszák Magyarországot az uniós forrásoktól - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap.
A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozat értelmében a kormány egy független hatóságot hoz létre, amely beavatkozik azokban az esetekben, ahol nem tettek eleget a korrupció megelőzése érdekében. Úgy tűnik, a kormány nagyon komolyan gondolja az EU felé tett gesztust: még ebben a hónapban beterjeszti az erről szóló törvényjavaslatát és az új hatóság november 21. előtt megkezdheti a működését. Emellett Korrupcióellenes Munkacsoportot is felállít, amelyben nem kormányzati szereplők is helyet kapnak.
Nemzetközi Valutaalap szerint az EU-nak új pénzügyi alapra van szüksége, amely segítene kezelni a tagállamok visszaeséseit és fizetni a zöld beruházásokat, miközben a növekvő gazdasági kilátások romlása közepette a blokk költségvetési irányvonalainak sürgős felülvizsgálatára szólított fel - írja a Financial Times.
Szép csendben véget ért egy belső uniós jogi csata arról, hogy az EU-nak hogyan kellene felügyelnie a jogállamisági feltételek teljesítését a tagállamokban - írja a Politico. A Parlament két ok miatt ejtette a Bíróságon elindított pert a Bizottság ellen - és az egyik ok az volt, hogy a testület megindította a jogállamisági eljárást Magyarország ellen.
Magyarország arra törekszik, hogy augusztus végéig megegyezzen az Európai Bizottsággal a több milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról - közölte Bóka János uniós ügyekért felelős államtitkár kedden a Reuters beszámolója szerint.
Létrejön a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács - ezt is tartalmazza az a változtatáscsomag, amelyet az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága szavazott meg csütörtökön a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslathoz.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta egymilliárd euró európai uniós makroszintű pénzügyi hitel folyósítását Ukrajna számára, a pénz a külső finanszírozási szükségletek fedezésében segíti majd az Oroszországgal háborúban álló országot - közölte az uniós parlament csütörtökön
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök szerint az orosz inváziót követő ukrajnai újjáépítés költségei elérhetik a 750 milliárd dollárt, a gazdag oroszoknak pedig segíteniük kellene a számla kifizetésében – számol be a hírről a Reuters.
A koronavírus-válság utáni segély- és támogatási programok mintájára háború utáni újjáépítési alap létrehozására terjesztett elő javaslatot az Európai Beruházási Bank (EIB) a svájci Luganóban az Ukrajna újjáépítéséről megrendezett konferencián, amelyen részt vesz többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök is.
A majomhimlő terjedésére reagálva a HERA, az Európai Unió Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatósága ma szerződést kötött a Bavarian Nordic vállalattal 109 090 dózis harmadik generációs vakcina leszállításáról. A megállapodásnak köszönhetően az eredetileg himlő ellen kifejlesztett, de a majomhimlő ellen is hatásos vakcinák gyorsan elérhetőek lesznek valamennyi uniós tagállam, illetve Norvégia és Izland számára is - írta közleményében az Európai Bizottság Magyarországi Képviselte.
Az Európai Bizottság 185,6 milliárd eurós éves uniós költségvetést javasol 2023-ra, amelyet a NextGenerationEU nevű helyreállítási alap keretében a becslések szerint 113,9 milliárd euró összegű vissza nem térítendő támogatás egészít ki - közölte Johannes Hahn, az Európai Bizottság igazgatási ügyekért felelős biztosa kedden Strasbourgban.
Az elmúlt évtizedben kiszabott és a magyar kormány által elfogadott 2,9 milliárd eurónyi EU-pénzes büntetésnek nem volt érdemi fegyelmező ereje az itthoni intézményi keretekre, így a jövőben is komoly kockázatok leselkednek az unió pénzügyi érdekeire, amelyek ellen fel kell lépni a jogállamisági eljárás elindításával – így foglalható össze a Portfolio birtokába jutott jogállamisági levél legfőbb üzenete. A dokumentumban az Európai Bizottság két főbb téma mentén mutatja be azt, hogy hol milyen problémákat lát az EU-s költségvetés szempontjából, amelyek alapján összességében sokmilliárd eurónyi brüsszeli kifizetésünk forog kockán. Eközben a magyar kormány új miniszter-jelöltjei - összhangban a Portfolio friss információival - optimistábban nyilatkoztak a megegyezés esélyeiről, ami a piacoknak szóló nyugtató üzenet is lehet, hiszen tudomásunk szerint a kifeszített költségvetési helyzetben példátlan módon már korlátozni kellett egyes EU-pályázatok itthoni kifizetéseit is. Frissítés! Elemzésünk közzététele után értesültünk arról, hogy a Legfőbb Ügyészség és az Európai Ügyészség megállapodása alapján már akár utóbbi is felléphet pótmagánvádlóként az EU-pénzes ügyekben idehaza, tehát ez lehetett az a téma, amelynek megoldására az alábbi levél alapján ígéretet tehetett a magyar kormány a Bizottság felé.
Ukrajna csatlakozása az Európai Unióhoz 15-20 évig is tarthat - jelentette ki vasárnap a Radio J rádióadó adásában Clément Beaune uniós ügyekért felelős francia miniszter.
Christian Lindner német pénzügyminiszter nyitott az orosz állami vagyon lefoglalására Ukrajna újjáépítésének finanszírozása érdekében - mondta a Handelsblatt című német üzleti napilapnak és három másik európai lapnak adott interjújában.
Mivel nem születtek intézkedések Magyarországon az Európai Bizottságnak a jogállamisággal kapcsolatos aggodalmainak orvoslására, az uniós bizottság úgy véli, hogy az Európai Unió költségvetése, pénzügyi érdekei veszélyben vannak - jelentette ki az Európai Bizottság igazságügyi biztosa Strasbourgban kedden.